A Színházajánló.hu elkötelezi magát a teljes értékű előadások mellett: a munkában hiszünk, amelyben minden alkotó kiveszi a részét. A színházi előadásoknak nem részeket, hanem egészeket kell felmutatnia. Nem a felszín harsánysága kell, hogy lekösse a nézőt, hanem a gondolat. Ugyanakkor a gondolat tálalása, legyen mégoly értékes is, ha önmagában áll, céltalan. El kell tehát, hogy jusson a befogadóhoz: az előadásnak izgalmasnak, minden érzéket lefoglalónak kell lennie, a formának pedig reflektálnia kell a tartalomra, a kettő el nem választható. A nézőt az élmény részesévé, nem egyszerű befogadójává kell tenni. A közönségre az előadásnak számítania kell; nem elégséges egy akármennyire jól kidolgozott konstrukciót elétálalni: fel kell kelteni benne azt az igényt, hogy az adott rendszerben megtalálja önmagát. Meg kell győzni arról, hogy a kultúrát nem (csak) fogyasztani, hanem használni kell. A színház nem a szórakoztatás egy formája, nem mondanivalók tárháza, nem az irodalom mellékága, és semmiképpen nem lehet klasszicizált, illetve öncélú. A színház (a néző szempontjából) soha nem lehet valamiféle felsőbbrendű művészet vagy művészi önmegvalósítás. De lehet mindezek összessége, legfőképpen pedig használati cikknek kell lennie, azon belül is pedig minőségi terméknek, mégpedig napi szinten: segít definiálni önmagunkat, pozíciónkat, lehetőségeinket.

Észre kell venni, hogy változtak a formák, más tempójú lett az élet, a kifejezési eszközök, a probléma, az alapkérdés értelemszerűen ugyanaz, de a felszíne nem. És ezért szükségszerűen aktuálisnak kell lennie az előadásnak - formailag, gondolatilag -, hogy ezekre reflektálni tudjon, mai eszközökkel vezessen rá arra, mutassa be, amit mondani akar - már ha akar egyáltalán, persze nem baj, ha nem, de legyen korrekt. Értékelésünk mindenképpen szubjektív, de ez a lényeg, hogy ezzel lehet vitatkozni, beszéljünk róla. És amiről beszélünk, vegyük komolyan, cselekedjünk aszerint. Az előadás akkor jó, ha az ezzel kapcsolatos igényt előhívja a nézőből. Nem másokra vonatkozóan, hanem magunkra. Az élet durva, brutális, kemény, zavart, kegyetlen, önző, figyelmetlen. Mindezekkel együtt szép. A színház feladata, hogy tényleg megmutassa, hogy élünk. Nem csak a közhelyeket, mert lehet, hogy azoknak van igazsága, egy nagyon gyenge szinten, de ettől senki nem fog magára ismerni - és itt a hangsúly az önmagán van. Általánosságokra igen, hogy ők így élnek, azok az emberek így élnek, én természetesen nem. Olyan (a közhelyek okát és okozatát megmutató) előadások kellenek, amelyek alól nincs kibúvó, ha a reakció a menekülés, az, hogy ezzel nem értek egyet, az is reakció - lényegében, hogy tetszett, vagy nem tetszett, ebből a szempontból mindegy - a fontos a reakció maga, és annak az ereje, hogy az semmiképpen ne semleges legyen. A semleges nem fog senkit igazán megmozdítani.