Szörnyű kamaszkor – hányszor hallottuk ezt mi magunk, hányszor mondják ezt szülők, jó szándékú nevelők, tanárok. De milyenek ezek a kamaszok? Miért olyan szörnyűek? Lehet, hogy nincs bennük semmi szörnyű, csak egyszerűen ami jó bulinak, poénnak tetszik, azt gátlás nélkül végrehajtják. A Kolibri Színház előadása két „szörnyű kamaszról” szól, akik meggondolatlanok, felelőtlenek, és mindössze ebből adódóan válnak a társadalom ellenségeivé. A Stefo Nantsou rendezte produkció összetett nevelési alkalom, szigorúan nem csak 12 éven felüli gyerekeknek, hanem felnőtteknek is.

A Novák János rendezte és Scherer Péter által játszott Klamm háborúja című osztályterem-színházi előadás, úgy tűnik, szerencsésen hagyományteremtőnek bizonyul. Ezúttal, ugyancsak a Kolibri Színház produkciójában, Scherer rendezett egy, a diákoknak és tanároknak szóló, az életüket, viszonyukat feldolgozó előadást, amely azonban nem csak nevelési alkalomként, hanem színházi eseményként is kuriózumként tartható számon. A Kikattban tanár és diák különleges és rengeteg meglepetést tartogató viszonyát, valamint az abból fakadó gondolatokat, érzéseket ragadják meg a készítők, feldolgozásra, beszédre és önreflexióra késztetve ezzel a nézőket, nem kevés sikerrel és eredménnyel.

[Az MFPI ajánlásával!]

Van, aki az idegenektől fél, van, aki az idegeneket elutasítóktól. Van, aki rákényszerül, hogy identitását egy másik identitású közösségben vállalja, van, aki a sajátját és közösségéét félti a máshonnan érkezettek identitásától. Tulajdonképpen mit is jelent az, hogy szélsőség? És kinek a szempontjából mi az? Miért alakul ki, hogyan reagálunk rá, ki lehet a hibás, miért nem foglalkozunk ezekkel a kérdésekkel? Mi az, hogy hatalom, hogy érdek, mi az állam feladata? Mik motiválnak egy embert? Még hosszan sorolhatnánk azokat a kérdéseket és gondolatokat, amelyek ezen az előadáson keresztül felvetődnek. De a színház kirendelt csapata nem csak kérdéseket tesz fel, az előadást egy beszélgetés is követi, aminek köszönhetően minden lehetőség adott ahhoz, hogy az éppen felnevelkedő diákok ne csak folyton azt kapják, hogyan kell öntudatlanul azonosulni hol ezzel, hol azzal (amit a szülők, az iskola, a barátok, a média kínál-elvár), hanem azt is, hogy hogyan kell kérdezni, hogyan lehet kialakítani saját véleményüket.

Lila története átlagos, hétköznapi, sőt sablonos. A közeg a tévelygő kamaszok, az érzelmek és a szexualitás hatása alá kerülő tinédzserek világa, a balhé, a bandázás éltette fiataloké, az út nélküli, segítséget nem kapó, a lélektelen felnőtteket kiröhögő, ám ahhoz hasonlóan lélektelen, csak a felszínen durvább közeget alkotó iskolásoké, akik azt gondolják, hogy a megfogható, anyagi, illetve testi javak és birtokok a minden. Miért ne gondolnák? Semmilyen kapaszkodójuk nincs, ami ez ellen hatna. Bár a tragédia esetleges, fontos azért, hogy fel lehessen hívni a figyelmet arra, hová vezet a jelenlegi helyzet.

Egy hatalmas klasszikus diákbarát verzióban. A Kolibri új adaptációjában Vörösmarty Mihály filozofikus mesejátékának minden színe megelevenedik. A mélyfilozófiai kérdéseket mesterien árnyalja a kitörő humor és a csípős irónia. Mindenkinek élmény, főként a kötelezőt nemrég átrágó diákoknak.