Pszichiáter helyett

Skizofrénia. Hipnózis. Tudatalatti. Izgalmas, borzongató jelenségek, melyek mindig vonzzák a nagyközönséget. Az előadás viszont messze meghaladja a populáris regisztert, miközben annak elemeit is jól beépíti. Sally szenvedései megrázóan ébresztenek rá a sokszor emlegetett szavak igazára: a legnehezebb mindig a saját problémáinkkal, személyiségünkkel való szembenézés és a segélykérés. Ennél már csak egyvalami nehezebb: el is fogadni a segítséget.

Az Amerika-szerte ismert író, Daniel Keyes könyvéből készült előadást már tizenharmadik éve játsszák sikerrel, a változás idéntől annyi, hogy a Thália helyett a Centrál Színház biztosítja a helyszínt. A történetben megismerjük Sally Portert, aki komoly mentális gondokkal küzd. Öt különböző személyiség él benne és hol az egyik, hol a másik tör felszínre. Ezt tetézi, hogy Sallyként sosem emlékszik, mit tett a tudattalanjából aktuálisan megjelenő, másik személy. Emiatt állandóan ismeretlen helyszíneken, érthetetlen, kínos szituációkban találja magát. A kezdő jelenetben Sally egy kórházban ébred, ahol közlik vele, öngyilkossági kísérletet követett el. Ekkor igencsak megrémül, majd megismerkedik Dr. Ash-sel, aki felajánlja segítségét.

Az előadás elementáris hatása több forrásból fakad. Köszönhető egyrészt az egyenként és együttesen is igényes, kiforrott alakításoknak. Külön kiemelendő Szalay Kriszta Sally szerepében, ahol elképesztő rugalmassággal vált mind az öt karakter között. Minden gond és erőltetettség nélkül lesz az egyik pillanatban a kacér, csábító, szexuálisan túlfűtött Bella, vagy a kemény, gépiesen élő, ám belül mégis sebezhető Derry, vagy akár a felhőkön repkedő, elvarázsolt filozofáló, szuicid hajlamú Nola. No és ne feledkezzünk el Sallyről: szorongó, szerencsétlenkedő, egyszerre komikus és tragikus figurájáról, amely (bár mindegyik alak hús-vér, hiteles figura) talán legközelebb áll a nézők szívéhez. Itt fontos hozzátenni, hogy miközben a történet a freudi mélylélektant elénk tárva komoly traumákat, pszichológiai problémákat bolygat, amitől a néző egész biztosan nem dőlhet hátra a székben, ezzel együtt az előadás jól kiemeli és tudatosan használja a mű komikus élét is. Ennek Sally figuráinak helyenként nevetséges volta mellett az ápolónő az egyik fő zászlóvivője. Orosz Helga frenetikusan hozza a maróan cinikus, talpraesett nővérke karakterét, aki mit sem törődve holmi lélektani kuruzslással pár csípős megjegyzéssel rendre utasítja a bizonytalankodó Sallyt, vagy épp helyre teszi az óvatoskodó doktort. Epizódszerep helyett teljes jogú figura, akinek egy-egy grimasza, elejtett szava is kitörő kacagást idéz elő. A humor másik két letéteményese Csuja Imre és Felhőfi Kiss László. Ők nemcsak a Sally után áhítozó, hangulatváltozásain teljes joggal, ám annál viccesebben értetlenkedő figuráikkal, de a Stant és Pant felidéző alkatukkal és az ehhez kapcsolódó öniróniájukkal egyaránt nevettetnek. Cserna Antal hitelesen formálja meg a titokzatos, zárkózott pszichológus alakját, akiről az előadás során fokozatosan kiderül, legalább olyan súlyos mentális gondokkal küd, mint páciense, hisz felesége elvesztésének traumáját képtelen volt feldolgozni. Szövevényes háló ez, ami az első percben elragadja és sodorja magával a nézőket, akik feszülten figyelnek minden pillanatban, és szilánkokra törve a kőszínházi „láthatatlan üvegfalat” színpad és nézőtér között, szinte egyszerre lélegeznek a színészekkel, átadva magukat a lelki hullámvasútnak. Ebben az alakítások mellett (visszatérve a siker forrásaihoz) Cserna Antal rendezésének is nagy szerepe van, melynek egyik legérdekesebb pontja, hogy (sok előadással ellentétben) itt a jelenetláncot meg-megszakító szünetek – amikor a színpad elsötétül, ugyanaz az átkötő zene szól és átrendeződik a díszlet – nem funkciótlanok, nem szaggatják szét a befogadást, hanem épp ellenkezőleg. Minél tovább haladt az előadás, annál inkább igényeltem (az előadás utáni közönségtalálkozóból ítélve nemcsak én) azt a pár másodpercet, hogy kicsit „emészteni” lehessen a látottakat, illetve arra is jó volt ez, hogy az ember átadja magát saját gondolatainak, asszociációinak a felmerült gondok, jelenségek kapcsán. A vastapsok sorának harmadik forrása, hogy az előadó színészek csapata láthatóan összeforrt az évek során és ismerve a másik minden rezdülését hozzák ki egymásból és önmagukból a legjobbat.

Ajánlom tehát, mert nemcsak hallatlanul izgalmas és szórakoztató a folyamatos feszültség miatt, de érzékletesen mutatja meg, hogy mekkora hatással lehet lelkünkre akárcsak egy-egy apró tett, vagy elejtett szó, amit esetleg észre sem veszünk, vagy jelentéktelennek tartunk. Nem beszélve a nem is olyan aprókról. Mindenki tartson nyugodtan Sallyvel: az is, aki úgy érzi, hogy rendben a lelke, és az is, aki úgy érzi, nem teljesen kerek a világ. Adják át magukat a terápiának, ami biztosan nem lesz haszontalan. Ráadásul még olcsóbb is, mint egy óra a pszichiáternél.